Automodell

Nem volt nehéz megfigyelni, hogy kevés az olyan Hölgy, aki elkíséri párját egy autómodell börzére, sőt, olyan hangokat is hallotttam, amikből arra következtettem (iszonyatos éleslátással), hogy a frissen szerzett autómodellt el is kell titkolni otthon, a botrányt elkerülendő.

Gondolkodni kezdtem és felhívtam egy ismerősömet, aki nőnemű és ráadásul tollforgatás a szakmája, hogy egy 1-10-es skálán mennyire érdekelné egy cikk, melyet egy-két autómodellről kellene írni. Furcsa módon rögtön ráharapott (10-es). Feltételem csak az volt, hogy ne olvasson utána, hanem úgy írjon autómodellről női szemmel, hogy előtte nem olvas el egyetlen egy igazi "kritikát" sem. Azaz arra voltam kiváncsi, hogy egy laikus nőből mit hoz ki egy kisautó.

Az alábbi autókat adtam át tesztelésre (Greenlight 1967 Chevrolet Corvette 1/64, Norev Alfa Romeo Giulia 1300 Ti 1969 1/43, Norev Porsche 911 S 2.4 Polizei 1/43, Norev Peugeot 308 Mini Jet 3 inch):

Az írás pedig megszületett:

Autómodellek egy laikus nő szemével

„A fürdőkád szélén engedd le, úgy próbáld ki a gyorsulását! Virágspricnivel teszteld, hogy mennyire vízálló!” Ilyen ötletekkel bombáztak barátnőim a visegrádi kocsmában ülve (ki fröccsöt, ki sört kortyolva, ezzel csak azt jelzem, hogy a férfias elfoglaltságok nem állnak messze tőlünk), amikor megtudták, hogy autómodelleket szeretnék „tesztelni”. Egy dögös terepjáró, egy 300-as BMW szigorúan feketében, és a tündéri formájával lenyűgöző C3-as kivételével engem autó nemigen hoz lázba. A Matchbox játékautókat is mindig utáltam – a fiam révén kötött ismeretségünk kimerült abban, hogy miután a lakás különböző szegleteiben rendre rájuk lépve majdnem hanyatt estem bennük, szentségelve szedegettem össze őket nap, mint nap.

Hamar rájöttem, hogy a kis játékautók és a autómodellek között a mérethelyesség, az eredetire való hajazás lehet a fő különbség. Mert ugye különbségnek, annak lennie kell, hiszen mi a bánatért adnának különben ezekért a kütyükért több ezer forintot a megszállottak?!

4 modell van előttem: egy 1967-es Chevrolet Corvette (Greenlight, 1:64), egy Peugeot 308 (Norev Mini Jet ), egy 1969-es Alfa Romeo Giulia 1300 TI (Norev, 1:43) és egy Porsche 911 S 2.4 Polizei (Norev, 1:43).

Elsőként a Peugeot –t veszem a kezembe, hiszen a férjem is ilyet vezet, és néha autót cserélünk ilyen-olyan okokból, így nem csak utasként, hanem sofőrként is ismerem már. Furcsa, hogy a Mini Jet-en nincs feltüntetve a méretarány. Leginkább a klasszikus, gyerekeknek készült kisautók méretére emlékeztet. Aki nem ismeri az eredetit, annak talán nem tűnik fel az elképesztő hasonlóság, az hogy ez valóban az eredeti autó kicsinyített változata. Imádom, hogy az ablaktörlők is a „helyükön” vannak: amolyan Peugeot módjára bentről törölnek kifelé. Aztán a kerekeken a dísztárcsa! Láthatóan gondos kidolgozás. A panoráma tetőnek hála látszik a belső tér kialakítása is, itt is minden a helyén. Egy ilyen autó tulajdonosát biztosan örömmel tölt el az asztalán egy ilyen modell. Ám tuti, hogy nem ez a méret fogja meggyőzni a laikusokat a modell autók nagyszerűségéről, mert iszonyú nehéz nem játékként tekinteni rá. Éppen ezért a Chevrolet sem nyűgöz le igazán. Alapvetően nem tetszik a színe. Ez olyan női dolog szerintem: az autó színe az nagyon fontos. Szívem szerint csak úgy, mint a ruháknál, a napi hangulatomnak megfelelő színű autót választanék reggelente. (Van erre megoldás, a taxi társaságtól kérhetnék, mondjuk sárga vagy kék kocsit… Biztosan hamar híre menne a lökött nőnek, aki még várni is képes, de akkor sem száll be egy, a sarkon lévő ezüstszínűbe.) Szóval a színe nem jön be, de a gumi, az nagyon: szép kidolgozású, és nem csak az oldalról látható rész, hanem a gumiabroncs teljes futó felülete.

Az 1:43-as méretarány az már egészen más kategória, itt a részletgazdagság már engem is lenyűgöz. Apropó, lehet, hogy az Alfa Giulia-n nem volt oldalsó visszapillantó tükör? Ezeket a modelleket forgatva kezdem megérteni a modellautók szerelmeseit. Kezdem kapizsgálni, hogy itt miről lehet szó. Őket nem az autócska funkcionalitása, hanem a látványa varázsolja el. A kisgyereket az érdekli, hogy gurul, őket az, hogy milyen a fényszóró vagy az antenna. No meg, hogy néhány autómárka jellegzetes vagy különleges modellje valahogy mégiscsak a birtokukban van. Ugyan nem vezethetik, de nézhetik, kézbe vehetik. Érdekes dolog ez, mert ugye a régi porceláncsészéket gyűjtők sem a csészébe, mint a teázás vagy kávézás eszközébe szeretnek bele, ám ők attól még ihatnának is belőle. De talán pont ez, ami egyre rokonszenvesebbé teszi a szememben ezeket a modellautósokat: a tárgy szeretete és tisztelete. Hogy valamit a kezünkbe veszünk, vagy csak rápillantunk a polcon, és elmerülünk benne.

A Porsche eme gyöngyszemét forgatva eljutottam oda, hogy szeretnék róla többet tudni. Olthatatlan vágyam van, hogy elkezdjek bogarászni utána internetes portálokon, szaklapokban és néhány „szakértőtől” is szívesen megkérdeznék ezt-azt.

Nem, nem furcsa szerzetek ezek a gyűjtők, kezdem érteni őket. Hagyjuk kedvesünket, hagy merüljön el ebbe a szerelembe, sőt vegyük kezünkbe a legújabb szerzeményét és kérjük meg, hogy meséljen róla, lehet, hogy közelebb kerülünk a rejtett énjéhez.

Egyébként a Peugeot-t leengedtem a fürdőkád szélén: állat jó a gyorsulása!

ella